Pár éve készítettem a mostani nyolcadikos tanítványaimnak anno, a tanulmányi munka értékeléséhez (pontosabban a házi feladat elkészítésére ösztönző) egy motiváló rulettet. Azóta rendszeresen használtuk a most felsőbe került osztályommal is, de velük már nem a házi...
BLOG
Motiváció, jutalmazás
Legfrissebb bejegyzések ebben a kategóriában
Tanulmányi munka, magatartás értékelése Dorothyékkal
Miután a tanulóim zöme visszaért Willy Fogg-ékkal Londonba, végre elérkezettnek láttam az időt, hogy megismerkedjünk Dorothy-val és barátaival. Én korábbra terveztem, de a véleményüket kikérve alakult így a helyzet, úgyhogy a falon lévő dekoráció mostanáig várt, hogy...
Magatartás és szorgalom értékelése Willy Foggal és barátaival
Október elején olvastunk részleteket Jules Verne 80 nap alatt a Föld körül című regényéből, ami nagyon tetszett a gyerekeknek, ezért arra gondoltam, hagyom még egy darabig Dorothyt és Ózt, foglalkozzunk inkább Willy Foggal. Korábban már mutattam azt a weboldalt,...
A „Dicsőségtábla” képei
Még a blogolás előtti időkből való az a "Dicsőségtábla", amit az egyik "Minden egy helyen" posztban ismét megmutattam. Akkor többen kérdezték, hogy át tudom-e küldeni nekik a képeket. Nem tudtam, mert a régi gépemen volt, ami pár éve tönkrement. A hétvégén...
Tanulmányi munka értékelése: olimpiai kabalákkal
Lassan két hete, hogy járunk iskolában, amibe ismét csak nehezen rázódunk vissza. (Nem tudom, hogy a meleg, vagy mi az oka?) Így még fontosabbnak tartom a motiválást, a dicséretet meg a játékot, mint eszközt. Nem részletezem, tudjátok, mire gondolok. Korábban ITT...
Minden egy helyen: teremdíszek, szülinapi tablók
Két éve a blogon egy csokorba gyűjtöttem az addig elkészített teremdekorációimat. Azóta természetesen bővült a kollekció, ezért úgy döntöttem, hogy nem új posztot írok, hanem a meglévőt bővítem. Bevallom őszintén, szülinapi tablót csak pár éve készítek, így abból nem...
Szeretnél még több játékos fejlesztő ötletet?
Iratkozz fel hírlevelmre és ne maradj le az új ötletekről, feladatokról és kedvezményekről.



