Pár napja írtam arról, hogy milyen jót szórakoztam (no meg bosszankodtam) a tanítványaim ötletein, amit a kalendárium adott napjaihoz kapcsoltak. A múlt órán még 9 esemény jött hozzá, a számonkérésre azonban kitaláltam egy újabb dolgot. Arra gondoltam, hogy ismét...
BLOG
Tanulás
Legfrissebb bejegyzések ebben a kategóriában
Vonalzó használatának gyakorlása játékosan
Megint egy olyan dolog, amire a tanmenet 1 órát ad, a körző használatával együtt. Jó, tudom, hogy változtathatnék rajta, de honnan, miből vegyek el órát? Belekapunk mindenbe, aminek végül nem sok értelme van, mert a gyakorlásra nincs lehetőség, így a végén csak...
Összefoglalás: A vizek, vízpartok életközössége – játékosan
Több heti környezetismeret óra után a mai napon eljött a téma összefoglaló órája. Mivel nem mindig értem rá menet közben, így nem tudtam minden órára feladatlappal és játékos ötletekkel is készülni, gondoltam, az összefoglalásra pótolom a hiányt. Így aztán tegnap...
Vízimadarakról játékosan
Az utóbbi időben annyi sok a tennivalóm, hogy mindig azzal a gondolattal fekszem le, hogy kár, hogy egy nap csak 24 órából áll. Bár tegnap egy betelefonáló azt mondta az egyik műsorban, hogy mit nyavalyognak a pedagógusok, hiszen egy nap 24 óra, ha ebből...
Szófelhő, a legújabb módi
A cím nem teljesen pontos, lehet, hogy sokan ismeritek, én viszont csak egy hete találkoztam vele. Az egyik Facebook-os csoportban láttam először szófelhőt, és mivel nagyon jónak találtam, rögtön kinyomtattam egy párat. Nagyon tetszett az osztályomnak, ezért arra...
A halakról tanultunk
Az utóbbi időben nem készült környezetismerethez kapcsolódó bejegyzés, aminek két oka is volt: 1. Amit én nem tudok, azt nem várom a gyerekektől sem, hogy tudják. Ti láttatok már (én nem), vagy hallottatok már (szintén nem) a kereklevelű harmatfűről, zergeboglárról,...
Szeretnél még több játékos fejlesztő ötletet?
Iratkozz fel hírlevelmre és ne maradj le az új ötletekről, feladatokról és kedvezményekről.





