A halakról tanultunk
Az utóbbi időben nem készült környezetismerethez kapcsolódó bejegyzés, aminek két oka is volt:
1. Amit én nem tudok, azt nem várom a gyerekektől sem, hogy tudják. Ti láttatok már (én nem), vagy hallottatok már (szintén nem) a kereklevelű harmatfűről, zergeboglárról, sulyomról, süllőhínárról? De mondhatnám a molnárkát vagy a közönséges keringőbogarat is.
2. Családi okok miatt időm sem volt készülni. (De van egy ötletem, amit utólag majd elkészítek, és az összefoglalásnál fogom használni.)
Az elmúlt két órában a halakról tanultunk, és bár ezekről már hallottam, élőben csak pontyot láttam, azt is elsősorban hipermarketekben és nem a patakunkban. De ez legalább egy fokkal közelebb áll a gyerekekhez, így gondoltam, mondatkártyákkal kérem számon a tanultakat, méghozzá csoportmunkában, mert azt nagyon szeretik. Egy kis versenyt is vittem a dologba, hogy ne sok idő menjen el a feladatmegoldással, hanem gyorsan menjenek a padhoz, ügyesen, gyorsan olvassák el a mondatokat és tegyék a helyére. (Sajnos több olyan tanítványom van, aki egyébként úgy megy, hogy menet közben meg lehetne műteni.)
A tanult halakról (ponty, csuka, kárász) mondatkártyákat készítettem (2 példányban a két csapatnak, különböző színű papírra nyomtatva), amit egy padra letettem.
Minden csapat 1. számú tanulója odament a padhoz, elvett egy kártyát, elolvasta, és a saját padjukon a megfelelő hal neve alá tette. Ha ez megvolt, indult a 2. majd a többi csapattárs. Közben a helyükön ülők elolvasták, hogy társuk jó helyre tette-e a kártyát. Megbeszélés után javíthattak rajta. Mikor minden kártya elfogyott, felolvastuk az adott halra jellemző mondatokat, javítottuk az esetleges hibákat. Jót játszottunk!
Otthoni gyakorlásnál el tudom képzelni úgy is, hogy gémkapcsot téve a halakra, pecaboton lévő mágnessel ténylegesen lehetne horgászni a mondatkártyás halakat. Úgy több idő megy el, viszont egyéb képességei is fejlődnek a gyereknek.
Ha tetszik az ötlet, próbáljátok ki ti is!
Jó tanulást, jó játékot!
Ui.: Ha valakinek szüksége lenne a mondatkártyákra, szívesen elküldöm, csak adja meg az e-mail címét.

Virág Zoltánné - Icu
A sucika.hu alapítója
Hiszem, hogy a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha élményt jelent a gyermekek számára. Több éves pedagógiai tapasztalatom során számtalan játékos fejlesztő feladatot, módszertani ötletet és tanulást támogató eszközt gyűjtöttem össze. A Sucika blogon ezekből osztok meg olyan ötleteket, amelyeket szülők és pedagógusok is könnyen alkalmazhatnak a mindennapokban.
Iratkozz fel a hírlevelemre és ne maradj le az újdonságokról.[/et_pb_text]




