Barion Pixel
Még a blogolás előtti időkből való az a „Dicsőségtábla”, amit az egyik „Minden egy helyen” posztban ismét megmutattam. Akkor többen kérdezték, hogy át tudom-e küldeni nekik a képeket. Nem tudtam, mert a régi gépemen volt, ami pár éve tönkrement. 

A hétvégén viszont a kezembe került az a DVD, amelyiken az eredeti képek szerepeltek, így egy kis időt rászánva ismét magyarosítottam azokat. (Sajnos régebben nem jegyeztem fel a forrást, de ezúton is köszönet érte a feltöltőnek!) Persze nem ok nélkül, hanem hogy legyen meg, ha legközelebb ezzel szeretnék értékelni. Itt könnyebben megtalálom, mint a sok-sok hasznos papírjaim között, amivel már Dunát lehetne rekeszteni.
Nagyobb méretben értékelőtábla lehet, kisebb méretben pedig a hó végi értékelésnél az a tanuló kapja, aki kiérdemelte a megtisztelő címet. Emlékszem, a korábbi osztályomnál volt olyan, hogy egy tanló hármat-négyet is kapott.

Remélem, jól jön egy-két osztályban, és eredményes lesz az alkalmazásuk!
sutcika blog profilkép szögletes

Virág Zoltánné - Icu

A sucika.hu alapítója

Hiszem, hogy a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha élményt jelent a gyermekek számára. Több éves pedagógiai tapasztalatom során számtalan játékos fejlesztő feladatot, módszertani ötletet és tanulást támogató eszközt gyűjtöttem össze. A Sucika blogon ezekből osztok meg olyan ötleteket, amelyeket szülők és pedagógusok is könnyen alkalmazhatnak a mindennapokban.