Mikor kitaláltam a korongdobálós bontásos játékot, arra gondoltam, hogy mennyivel izgalmasabb lenne a dolog, ha két-két gyerek versenyezhetne egymással. Bár az általam kitalált játékban a szerencsének is nagy szerepe van a győzelemben, remélhetőleg ebből sehol sem...
BLOG
Tanulás
Legfrissebb bejegyzések ebben a kategóriában
Számok bontása játékosan 1. osztályban
Amikor szeptemberben elkezdtem az első - második osztályt, megfogadtam magamnak, hogy minden tananyaghoz teszek fel valami módszertani útmutatót, ami segítheti a pedagógus kollégák munkáját, és talán a szülők is kapnak egy kis mankót, a gyermekeikkel való...
Számok háza
Van egy kis tanítványom, akinek nehezen megy a mennyiségek számjegyekkel való leírása. Hiába még csak az ötös számkörben dolgozunk, ő már javában ír eredményként hatosokat, heteseket, nyolcasokat is. Hiába mondtam neki, hogy azokat a számokat még nem is tanultuk, csak...
Kérdéskártyák az „Élőhelyünk a Föld” témához
Az elmúlt hetekben ismét túl sok feladat zajlott egyszerre, egymás mellett, után, ezért kicsit elfáradtam, így nem nagyon volt energiám a bejegyzések megírásához. De mivel ez a legjobb hely, ahol én is raktározhatom az ötleteimet anélkül, hogy az a veszély fenyegetne,...
Minden egy helyen: Felfedezzük a Világegyetemet
Mivel az elmúlt időszakban negyedikeseimmel a Naprendszerről tanultunk, és egyéb elfoglaltságaim miatt nem volt annyi szabadidőm, hogy új ötleteket valósítsak meg, előszedtem a négy évvel ezelőtti projektet, és azokból válogattam feladatokat. Közben jutott eszembe,...
Nálam van…, kinél van…? Törtek
Most az egyszer visszafelé dolgozom, mint ahogy szokás. Nem tudom, hogy hol járhatott az eszem a múlt héten, mikor elkészítettem a "Nálam van...kinél van " nevű játékot a törtek témában, mert nem készítettem róla bejegyzést. Persze pörgött az agyam a nyílt napon, meg...
Szeretnél még több játékos fejlesztő ötletet?
Iratkozz fel hírlevelmre és ne maradj le az új ötletekről, feladatokról és kedvezményekről.