Végre az első olyan téma, aminél most nem sok dolgom akadt, csak annyi, hogy előszedtem a korábban összegyűjtött anyagokat. Sajnos a tavalyi teremcsere után még mindig nem volt annyi időm, hogy mindent átköltöztessek a régi szekrényemből, így inkább újra kinyomtattam...
BLOG
Játékos feladatok
Legfrissebb bejegyzések ebben a kategóriában
Tájékozódás, égtájak
Újabb témakört kezdtünk el környezetismeret órán arról, hogy hogyan tájékozódjunk a tágabb térben. Azzal kezdtem az órát, hogy a tananyagot szétosztottam a tanulók között. 3-4 gyerek olvasott el egy-egy részt (többször), majd számolt (volna) be róla a többieknek....
Dominó a műveletek gyakorlására
Az idén ismét Apáczais matematika tankönyvből tanítok (sajnos). Azért sajnos, mert a tanítványaimnak valahogy sok, nehéz. Legalábbis erre a következtetésre jutottam, az eltelt idő alatt. Persze a feladatok között nagyon sok olyan is akad, ami nekem tetszik, látom...
Mondatfajták gyakorlása kártyákkal
A héten nyelvtanból befejeztük utolsó témánkat, a mondatfajtákat. Megtanultuk mind az öt fajtát, bár csak a kijelentő és a kérdő mondat volt törzsanyag. De annyira könnyedén megértették a gyerekek (még az elsősök is) a többit is, hogy kár lett volna kihagyni. Persze...
Mondatfajták gyakorlása tevékenységgel
Még a múlt hét előtt történt az egyik nyelvtan órán, hogy az volt a másodikosok feladata, döntsék el az adott mondatokról, hogy milyen szándékot fejeznek ki, és milyen mondatfajták lehetnek. Nem sok mondat volt, én pedig kíváncsi voltam mindenkinek a tudására. Gyorsan...
Olvasás, kicsit másképp
Mi van akkor, ha egy-két tanítványotok közli, hogy őt nem érdekli az az olvasmány, amit éppen aznap kell feldolgozni? Persze, mondhatjuk, hogy ez van, ezt kell szeretni, vagy kitalálunk valami másat. Nekem támadt egy ötletem. Készítsen mindenki saját könyvet magának....
Szeretnél még több játékos fejlesztő ötletet?
Iratkozz fel hírlevelmre és ne maradj le az új ötletekről, feladatokról és kedvezményekről.





