Mindentudó Tóbiás (kijelentő mondat)
Mondatfajták gyakorlásához a Barátaink képei
Három éve, az egyik bejegyzésben leírtam a mondatfajták tanításának menetét, amit egy régi Tanító újságban találtam, és amit azóta is alkalmazok. Az idén úgy gondoltam, hogy épp itt az ideje, hogy egy kicsit felfrissítsem ezeket a rajzokat. Átlátszó papírra átmásoltam őket, filctollal áthúztam, majd beszkenneltem, végül a Paint-ben kiszíneztem.
Aztán úgy jártam én is, mint Tolnay Gyuláné, aki a programfalhoz maga készítette rajzokat nem cserélte le a nyomdában készült változattal. Szóval hiába ez is az én munkám, a kézzel rajzolt, zsírkrétával színezett figurákhoz jobban kötődök, mint az újakhoz. (Lehet, ha több időm van, és alaposabban kidolgozom a képeket, nem idegenkednék tőlük annyira.) Most, hogy van ilyen is, olyan is, szívesen megosztom veletek. Használja kinek melyik tetszik.
Közömbös Kázmér (kijelentő mondat)
Kíváncsi Kati (kérdő mondat)
Lelkendező Lenke (felkiáltó mondat)
Sopánkodó Sára (felkiáltó mondat)
Akarnok Aladár (felszólító mondat)
Sóvárgó Samu (óhajtó mondat)
Jó játékot, jó tanulást!

Virág Zoltánné - Icu
A sucika.hu alapítója
Hiszem, hogy a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha élményt jelent a gyermekek számára. Több éves pedagógiai tapasztalatom során számtalan játékos fejlesztő feladatot, módszertani ötletet és tanulást támogató eszközt gyűjtöttem össze. A Sucika blogon ezekből osztok meg olyan ötleteket, amelyeket szülők és pedagógusok is könnyen alkalmazhatnak a mindennapokban.
Iratkozz fel a hírlevelemre és ne maradj le az újdonságokról.[/et_pb_text]














