Barion Pixel
Annyi sokszor kezdtem már egy-egy bejegyzést úgy, hogy találtam… Lehet, hogy unalmas, de így van. A Pinterest-et bizonyára közületek is sokan ismerik. Azt szeretem benne, hogy valamilyen módon számon tartja, hogy milyen témában keresgélek, így később ímélben az érdeklődésemnek megfelelő oldalakat küld megnézésre. Ezeket aztán, ha időm engedi, átnézem, és a saját mappáimba teszem. Már sok dolgot gyűjtöttem így össze, aztán ha kell valami, ott egyszerűbben megtalálom, mint a számítógépemen.

Ezek után már biztosan sejtitek, hogy a következő ötlet is onnan származik.

FORRÁS
Tegnap este elkészítettem a sajátunkat, a tankönyv színezését figyelembe véve. Természetesen magyar neveken is kellett gondolkodnom. Így lett Egyes Elek, Tízes Titán és Százas Száva. 
Még tegnap délelőtt, matekórán a tankönyvet nézve, próbáltuk valahogy beazonosítani az egyes formákat. A kis kockáról a kockacukor jutott a gyerekek eszébe, így lett ez a forma nálunk a kockacukor, a tízes képe a Túró Rudi és a százas képe a keksz. Így mikor ma feltettem a táblára az újabb barátainkat, már a gyerekek mondták, hogy ugye Egyes Elek szereti a kockacukrot, Tízes Titán a Túró Rudit, Százas Száva pedig a kekszet. 

Amint időm engedi, elkészítem majd az ezresnek megfelelő figurát is, hogy teljes legyen a „család”.
Egyébként ezeket a figurákat úgy készítettem, hogy színes origami papírra nyomtattam, így nem kellett színes festéket használnom. A többi részt is színes papírból nyírtam ki, majd hogy tartósabb legyen, a hátoldalukra kartont ragasztottam. 
Remélem hasznosak lesznek, és velük könnyebben megy majd a számkörbővítés.
Ha tetszik az ötlet, készítsétek el ti is!
sutcika blog profilkép szögletes

Virág Zoltánné - Icu

A sucika.hu alapítója

Hiszem, hogy a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha élményt jelent a gyermekek számára. Több éves pedagógiai tapasztalatom során számtalan játékos fejlesztő feladatot, módszertani ötletet és tanulást támogató eszközt gyűjtöttem össze. A Sucika blogon ezekből osztok meg olyan ötleteket, amelyeket szülők és pedagógusok is könnyen alkalmazhatnak a mindennapokban.