Helyi érték flipbook – újratöltve
Két éve több bejegyzésben mutattam egy „eszközt”, amivel akkor hatékonyan tudtam az akkori osztályommal gyakorolni a számok helyi -alaki- és valódi értékét. Később rájöttem, hogy a számszomszédokhoz és a kerekítéshez is használható.
Most, hogy ismét aktuális a téma, nem a régit vettem elő, hanem készítettem egy újat. Ugyanis már akkor rájöttem, hogy még egyszerűbben (és kevesebb tintával) is el lehet készíteni. Ugyanakkor gyakorlat közben derült ki, hogy zavaró, ha mondjuk a 24 -nél azt látják a gyerekek, hogy 0024. Így a mostani kapott egy fedlapot, ami eltakarja a felesleges nullákat.
Úgy készítettem el Wordben, hogy 1 lapra ráfér az egész, de mégis megfelelő a mérete. (Ha valaki azt szeretné, szívesen elküldöm neki, csak adja meg az e-mail címét egy bejegyzésben!)
A számok 0-tól indulnak, az utolsó lap, ami a helyi érték megnevezéseket is tartalmazza, a 9-es. Miután kinyírtam az egyes csíkokat, előbb összetűztem, és utána nyírtam fel a vonalak mentén, hogy lapozható legyen (kivéve a kilencest). Mivel nyomtató papírra nyomtattam, az alsó lapot felragasztottam egy kartonra, így erősebb és remélhetőleg tartósabb lesz.
A használatáról most nem írnék, akit érdekel, az kattintson IDE, és IDE, ahová annak idején pontosan leírtam mindent. Az ötlet forrását is ott találjátok.
Remélem tetszik az ötlet és ti is elkészítitek.
Jó tanulást, jó játékot!

Virág Zoltánné - Icu
A sucika.hu alapítója
Hiszem, hogy a tanulás akkor a leghatékonyabb, ha élményt jelent a gyermekek számára. Több éves pedagógiai tapasztalatom során számtalan játékos fejlesztő feladatot, módszertani ötletet és tanulást támogató eszközt gyűjtöttem össze. A Sucika blogon ezekből osztok meg olyan ötleteket, amelyeket szülők és pedagógusok is könnyen alkalmazhatnak a mindennapokban.
Iratkozz fel a hírlevelemre és ne maradj le az újdonságokról.[/et_pb_text]



